Egy hihetetlenül bátor nő könyve ez. Nem a holokausztról szól, nem arról, hogy 16 évesen hogyan hurcolták el Kassáról és került családjával Auschwitzba. Persze arról is. De a szerző nem arra fektetett hangsúlyt, hogy a borzalmakat ecsetelje. Mindenki látott már filmeket a koncentrációs táborokról, ezer könyv íródott a szörnyűségekről. Soha, semmilyen módon nem lehet azokat megérteni, elfogadni vagy teljes mértékben feldolgozni. Egy fiatal lány és a nővére mégis megpróbálja. A szüleiket szinte azonmód elveszítik, és nem marad más a számukra, ahogy a több százezer zsidó számára sem, csak a remény és a ki tudja honnan merített erő.
Edith túlél mindent, és hoz egy hihetetlen mélyről jövő döntést. Ez pedig az élet igenlése. Elhatározza, hogy nem néz vissza. Nem felejt, de nem is raktározza el a sérelmeket. Megpróbál úgy élni új hazájában, az Egyesült Államokban, hogy ne kelljen nap, mint nap a régi szörnyűségeken rágódnia. Az olvasó számára szinte felfoghatatlan ez az eltökéltség, ez a fantasztikus bátorság.
Nincs benne bosszúvágy, keserűség. Egyszerűen élvezni akarja azt, amit az élet ad neki jutalomként. Megérti, nem azért született e bolygóra, hogy harcoljon a múltjával. Elfogadja, hogy a keserűség, a régi sebek nyalogatása nem vezet sehová. Új utat keres, amelyben boldogulni tud. Pszichológus lesz.
A segítségnyújtásra teszi fel életét. Megérteti az emberekkel, hogy ki kell szabadulniuk abból a börtönből, amelyben nincsenek szögesdrótok, falak, őrök, de mégis nagyobb rabságban tudja tartani őket, mint ezek. Az elméjük korlátai közé szorulva nem élhetnek, élhetünk teljes életet. Ez a mottója.
Edit csodálatos hozzáállással, hittel és természetességgel éli meg a jót. A szabadságot választja. Ettől különleges ez a könyv. Az élet szeretete, a pozitív szemlélet, a kiútkeresés és találás legszebb példája az ő élete mindnyájunknak.