205 éve született Eötvös József
Báró Eötvös József 1813 szeptember 3-án született Budán. Atyja, báró Eötvös Ignác, előkelő hivatalokat viselt s a nemzeti törekvések híveivel szemben a bécsi udvar politikáját támogatta; anyja, Lilien Anna bárónő, német születésű hölgy volt, haláláig sem tanult meg magyarul. A családi hagyományok nem táplálták sem nemzeti érzését, sem szabadelvű szellemét; annál jobban hatott rá nevelője, Pruzsinszky József; a hazafias gondolkodású, felvilágosodott férfiú nemes életelvekre oktatta. Sokat tett jellemének fejlődésére az is, hogy nyilvános iskolába járt, a budai királyi katolikus gimnáziumba. A pesti egyetemen tanárai közül különösen Horvát István hazafias leckéit hallgatta szívesen; ekkor kötött benső barátságot kitűnő tehetségű tanulótársával, Szalay Lászlóval. Tizennyolc éves korában elvégezte a jogot, húsz éves korában megszerezte az ügyvédi oklevelet, azután aljegyző lett Fehér megyében, majd fogalmazó a bécsi magyar királyi udvari kancelláriában. Közelről látta a megyei szervezetet, belepillantott a legfőbb állami hivatal belső életébe. Megfordult a pozsonyi országgyűlésen is; megismerkedett Széchenyi Istvánnal, Kossuth Lajossal, Deák Ferenccel, Wesselényi Miklóssal, Kölcsey Ferenccel és a magyar politikai élet többi vezetőjével. Külföldi tanulmányútja még jobban tágította látókörét; beutazta Svájcot, Németországot, Franciaországot, Angliát.
Atyja kívánságára 1837-ben bírói hivatalt vállalt Eperjesen a tiszamelléki kerületi táblánál. Eperjesen egész kis irodalmi kör volt ebben az időben. A jogakadémiai tanárok, a jogvégzett ifjak, a vármegye tisztviselői és a kerületi törvényszék gyakornokai szívesen társalogtak tudományos kérdésekről. Eötvös József itt kötött barátságot Trefort Ágostonnal és Pulszky Ferenccel. Hivatalát inkább csak névleg viselte, irodalmi tervek és politikai tanulmányok foglalkoztatták.
Első regényének, A karthausinak (1839–1841), megjelenése irodalmi esemény volt. Írói sikere még jobban elvette kedvét a tisztviselői pályától, visszavonult atyja egyik jószágára, utóbb felköltözött Pestre, az irodalomnak és politikának élt. A főrendiházban Széchenyi István, Wesselényi Miklós, Teleki László és Batthyány Lajos mellett ő tartotta a leghatásosabb szónoklatokat a nemzeti reformok ügye mellett. 1842-ben házasságot kötött a békésmegyei alispán leányával, Rosty Ágnessel. Az országgyűlések idején Pozsonyban élt családjával, egyébiránt vagy a fővárosban vagy békésmegyei birtokán tartózkodott. Nemcsak szépirodalmi munkáival szolgálta a haladás ügyét, hanem tudományos cikkeiben is szót emelt a szabadelvű eszmékért. Mikor a Pesti Hirlap 1844 közepén a centralisták közlönyévé lett, Szalay László, Csengery Antal, Trefort Ágoston és Kemény Zsigmond társaságában ő segítette leginkább a felelős parlamenti kormány és a népképviseleti országgyűlés törvénybe iktatásának ügyét, ő küzdött a legerősebb érvekkel a nemesi kiváltságok és a vármegyei rendszer ellen. Eszméi 1848-ban valóra váltak, az első magyar felelős minisztériumban övé lett a vallás- és közoktatásügyi tárca. Fontos állásában nem sokat tehetett. A forradalmi események egyre viharosabbak lettek, 1848 őszén elmenekült az országból.
Néhány évig Münchenben lakott családjával. Hazatérése után buzgón dolgozott, hogy hangulatot keltsen az uralkodóházzal való kiegyezés eszméje mellett. A telet rendesen fehérmegyei birtokán, Velencén, töltötte; a nyarat svábhegyi nyaralójában, Budapesten; olykor lerándult békésmegyei birtokára, Tornyára, Orosháza mellé. A politikai ügyek az 1860-as évektől kezdve egyre jobban lekötötték. Barátai társaságában meg-megvitatta az új alakulás körülményeit, támogatta Deák Ferenc politikáját, benső barátja volt Andrássy Gyulának. Az 1861. és 1865. évi országgyűlésen Buda képviselőjeként jelent meg, a képviselőház tárgyalásaiban és a kiegyezés előmunkálataiban jó hasznát vették tanácsainak, 1867-ben Andrássy Gyula kormányában a vallás- és közoktatásügyi miniszteri tárcát vette át. Bár kultúrpolitikája nagyszabású volt, az ellenzék nem egyszer igen hevesen támadta. Mégis megmaradt miniszteri székében haláláig, 1871 február 2-ig. A nemzet nagy részvéte mellett temették el fehérmegyei családi birtokán, Ercsiben.
Egyéniségében a szépíró, bölcselő, szónok és államférfi tehetsége szerencsésen egyesült. Mint ember nemes gondolkodásával és gyöngéd lelkével példás emléket hagyott maga után.
190 éve született Lev Nyikolajevics Tolsztoj
Tolsztoj régi orosz arisztokrata családból származott, családja a grófi címet még I. Péter cártól kapta. Az író negyedik gyermekként Jasznaja Poljanában született 1828. szeptember 9-én. A birtok anyjának hozományaként vált a Tolsztojok tulajdonává, majd később az író lakhelyévé mintegy 65 éven át. Volkonszkaja hercegnő, az édesanyja nagy műveltségű, több nyelven is beszélő asszony volt, 1831-ben hunyt el.
1837-ben a család úgy döntött, hogy áttelepedik Moszkvába, hogy a gyermekek megfelelő taníttatásban részesüljenek. Még ugyanebben az évben apja Tulában – feltehetően gyilkosság áldozataként – életét vesztette. Az árva gyermekeket ezután a nagynénik vették pártfogásukba, biztosítva nevelésüket.
1844-ben, mintegy 16 esztendősen Tolsztoj beiratkozott a kazáni egyetemre keleti nyelveket tanulni, majd egy év múltán átváltott a jogtudományra. Tanulmányait 1847-ben azonban félbehagyta s egy ideig az ifjú arisztokraták társasági összejövetelein, szalonokban, bálokban töltötte idejét, majd tavasszal hazatért Jasznaja Poljanába.
Hazatérve a poljanai birtokra, mely vagyonmegosztás révén jutott tulajdonába, megpróbálta modern reformokkal egyengetni. Ám a birtokgazdaság átalakítására tett kísérletei kudarcba fulladtak jobbágyai bizalmatlansága miatt. 1849-ben odahagyta birtokát s Pétervárra igyekezett, hogy mégis megszerezze jogi diplomáját. Vizsgái letétele után ismét Jasznaja Poljanába utazott. (Végül is nem végezte el az egyetemet.)
1851-ben hirtelen elhatározással a Kaukázusban belépett a hadseregbe. Hadapródként, egy tüzéralakulatnál szolgált mint altiszt, ám befolyásos katonák ismeretségi körébe tartozva sok kényelmetlen katonai gyakorlatot kikerült. Mindezek ellenére többször életveszélyben forgott, mivel az alakulat részt vett a kaukázusi hegylakók ellen vívott küzdelmekben. Itt született meg első regénye, a Gyermekkor, melyet életrajzi elemek tarkítanak. 1854 januárjában Tolsztojt zászlóssá léptették elő s a Krímbe vezényelték át. A krími háború során 1855-ben átélte Szevasztopol ostromát, melyben az oroszok elvesztették a várost a török, francia, angol csapatokkal szemben. A háborút és az orosz katonát örökíti meg a Szevasztopoli elbeszélések (1855–1856) című alkotásában.
Szevasztopol eleste után Tolsztoj elhagyta a hadsereget és Pétervárra indult. Itt lépett kapcsolatba kora jeles egyéniségeivel, a legismertebb írókkal és az irodalmi körökkel. Találkozott Goncsarovval, Nyekraszovval, Turgenyevvel és Csernisevszkijjel is, ám nem igazán vonzotta e környezet. Két esztendeig hol Pétervár, hol Jasznaja Poljana volt a lakóhelye.
1857-ben féléves külföldi tanulmányutat tett, melynek során eljutott Svájcba, Németországba, Franciaországba és felkereste azokat a helyeket, ahol Rousseau élt. Nyugat-Európában tett látogatása azonban csalódást keltett számára. Tapasztalatai arra késztették, hogy ezután a gyakorlati élet és a munka eszméjének terjesztése felé forduljon. Az önmagát fenntartani tudó paraszti közösség ideálja is hajtotta, mikor falusi iskolát alapított a környékbeli parasztok gyermekeinek számára. A történelmet ő maga oktatta a gyerekeknek, s intézményében egyetemisták oktatták a fiatalokat. 1861-ben békebírói tisztséget kapott, de ő fontosabbnak tartotta az iskolával foglalkozást.
1860–61-ben tanulmányi céllal újabb nyugat-európai utazásra indult: írókat (Charles Dickens, Ivan Turgenyev) és pedagógusokat (Friedrich Fröbel, Adolf Diesterweg) látogatott meg. Londonban Dickens nevelésről szóló előadását is meghallgatta. 1859 és 1862 között Jasznaja Poljana-i birtokán egy iskolát működtetett a környék gyerekei számára. Iskolakísérlete – amiről írásaiban is beszámolt – sok vonatkozásban előfutára a Summerhilli Szabad Iskolának. George Dennison The Lives of Children c. híres könyvében külön fejezetet szentel Tolsztoj pedagógia nézeteinek. Tolsztoj minden vonatkozásban elutasította az erőszakot, még akkor is, ha ezt iskolakötelezettségnek hívják. Az általa működtetett iskolában nem volt osztályzás, nem volt kötelező házi feladat és nem volt kötelező a bejárás. Néha alig lehetett hazazavarni a gyerekeket.
1862-ben feleségül vette a tizennyolc éves, német származású Szofja Andrejevna Berszet(wd), egy neves moszkvai orvos leányát, ki 16 esztendővel volt nála fiatalabb. Első éveiket még békességben töltötték, az asszonynak kedvére volt a főúri életforma, a társasági élet, emellett szorgalmasan másolta férje kéziratait és segítette munkájában.
Ez az időszak vált Tolsztoj számára a legtermékenyebb korszakká, s ekkor alkotta legjelentékenyebb alkotásait. 1863–1869 között hatalmas energiával és műgonddal írta meg a Háború és békét, mely folytatásokban négy éven keresztül került kiadásra. Ezt követte az Anna Karenina megszületése 1873–1877 között.
Tolsztoj világnézetében az 1880-as években fordulat tapasztalható. 1881-től nagyon intenzíven a vallási kérdések felé fordult: például az evangéliumokat is újból oroszra fordította. Az Evengéliumok alapján képzelte el az ideális Isten országát a Földön. A legfontosabbnak a felebaráti szeretetet tartotta, illetve azt a tanítást, hogy a gonosszal szemben sem szabad erőszakosnak lenni. Egyre inkább terhesnek találta addigi arisztokrata életformáját s látványosan megpróbált kilépni e korábbi életmódjából: egyszerű parasztként kezdett öltözködni s kaszálni ment a rétre.
1881-ben a Tolsztoj család átköltözött Moszkvába, ám a nyarakat még Jasznaja Poljanában töltötték. Az író érdekes erkölcsi, vallási, politikai szemlélete miatt először családjával, feleségével szaporodtak meg konfliktusai, melyek Szofja Andrejevna nem egyszer hisztérikus kitöréseihez, öngyilkossági fenyegetéseihez vezettek. Házassága megromlott, s ezen az sem segített, hogy az asszony 13 gyermekkel[* 1] ajándékozta meg Tolsztojt. Ezek az állítások nem fedik pontosan a valóságot, Csertkovtól és egyéb "barátoktól" származnak. Szofja Andrejevna Ki a bűnös?[1] című önéletrajzi jellegű művében árnyaltabban ír minderről. Életét egy kanadai orosz írónő írta meg egy évszázaddal később.[2] A Tolsztoj-család életét gazdagon illusztrálták, felesége, Szonya ugyanis amatőr fényképész volt, s így sok eredeti fénykép maradt fenn Tolsztojról.
Később a társadalmi előítéletekkel is meg kellett küzdenie. 1882-től rendőri megfigyelés alatt állt. Hitről szóló írásait betiltották, és azt terjesztették róla, hogy megháborodott. Szenilis, bogaras öregúrnak tartotta a közvélemény. 1891-ben családja úgy határozott, hogy felosztják birtokát, mintha az író már nem is élne. Még ugyanezen esztendőben újságokban tett közzé egy nyilatkozatot, amely szerint lemond 1881 után írt alkotásainak kiadási jogairól s feljogosít mindenkit Oroszországban és külföldön, hogy "…ellenszolgáltatás nélkül kiadja vagy színpadra vigye valamennyi művét" akár oroszul, akár fordításban.
1889-től 1899-ig dolgozott harmadik nagy regényén, a Feltámadáson, amelyben az erkölcsi felemelkedés lehetőségét és a szellemi megtisztulást mutatta be. A könyv megjelenése oda vezetett, hogy 1901 februárjában kiközösítették. Még ugyanebben az évben súlyos tüdőgyulladást kapott, s a Krímben töltött egy esztendőt, ahol megkísérelte kikúrálni magát. Ebben az időszakban Gorkij és Csehov jelentettek gyakori társaságot számára.
1908-ban Oroszország s a világ alkotó művészei Tolsztoj 80. születésnapját ünnepelve szinte zarándokhellyé változtatták Jasznaja Poljanát. Ám egy házkutatás után, amikor az összes fellelhető kéziratot elkobozták, a családi viszályok tovább éleződtek.
1910. október 27–28. éjjelén Lev Tolsztoj összecsomagolt, majd orvosa és legkisebb lánya társaságában titokban menekülve hagyta el otthonát. Pár napot egy remetelakban húzódott meg Optyinában, majd vonatra szállt. Útközben az asztapovói vasútállomáson le kellett szállnia, mivel rosszul lett. Az állomásfőnök lakásán hunyt el tüdőgyulladásban november 7-én (új időszámítás szerint november 20.).