150 éve hunyt el Tompa Mihály
A reformkor kiemelkedő költője, a népi-nemzeti irodalmi irányzat egyik legjelentősebb képviselője, református lelkész, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja 1817. szeptember 28-án, Rimaszombaton született és 1868. július 30-án, Hanván hunyt el.
Anyja korai halála után 1821-ben Igricibe került apai nagyapjához. (Apja Miskolcra költözött, újra nősült és nem törődött fiával.) A falusi iskolát befejező gyereket a rektor tanította latinra, és felfigyelve a diák jó eszére segített neki Sárospatakon szolgadiákként továbbtanulni. 1837-ben két évig Sárbogárdon segédtanító volt Tompa, majd visszatért Sárospatakra. Ekkor műveit már az Atheneum is közli, Vörösmarty is bíztatja.
1844-ben Eperjesen lett nevelő, itt került kapcsolatba Petőfivel. Egy év múlva Pestre költözött, és 46-ban kiadta a Népregék és népmondák című művét, mellyel nagy népszerűségre tett szert. Még ebben az évben Bejtén lelkészi hivatalt vállalt, itt látogatta meg 1847-ben Petőfi Sándor. A szabadságharc ideje alatt tábori lelkész volt. Szoros barátságot kötött Arany Jánossal, akivel élete végéig leveleztek.
1849-ben Keleméren kap lelkészi állást. Itt veszi feleségül Soldos Emiliát, ekkor írja legismertebb versét: A gólyához .(A szabadságharc utáni időszakot leghívebben megjelenítő vers állítólag susai látogatása alkalmával keletkezett.) 1851-től haláláig,1868-ig Hanván volt lelkész. Egyre romló egészsége és felesége halála nem sok örömöt hagyott számára. Ezek közé tartozott Arany barátsága, akivel 1855-ben egy látogatás alkalmával együtt járták be a megye tájait. Megfordultak a kirándulás alkalmával Miskolcon, Aggteleken, Sajószentpéteren, Sárospatakon, Szerencsen és Széphalmon is.
155 éve született Gárdonyi Géza
Gárdonyi eredetileg Ziegler Géza néven, Agárdpusztán született, 1863. augusztus 3-án.Író, költő, drámaíró, újságíró, pedagógus, a Magyar Tudományos Akadémia tiszteleti tagja. A 19–20. századforduló magyar irodalmának népszerűségében máig kiemelkedő alakja. Korának sajátos figurája, egyik irodalmi körhöz sem sorolható tagja volt. Életműve átmenetet képez a 19. századi romantikus, anekdotikus történetmesélés és a 20. századdal születő Nyugat-nemzedék szecessziós, naturalista-szimbolista stíluseszménye között.
Édesapja, Ziegler Sándor a szabadságharcl lelkes támogatója, vagyonát fegyvergyár létesítésére áldozta fel. A család szinte az egész országot végigvándorolta. 1870 tavaszán érkeztek a fővárosból Sályba, ahol szokatlanul hosszú ideig, három évig maradtak. Gárdonyi így ír erről: "hét esztendős voltam,,, mikor vidékre kerültünk. A falu, ahol apám állást foglalt, Borsod megyében van, erdők között". Itt kezdte iskoláit az író, ennek emlékét ma tábla őrzi Sályban a volt népiskolán. 1873 tavaszán a Ziegler család Hejőcsabára, a ma Miskolchoz tartozó településre költözött, Gárdonyi itt fejezte be a negyedik elemit, s a nyarat is itt töltötték. (Emléktábláját itt is megtalálhatjuk.)
A középiskolát az ország több városában, köztük Sárospatakon végezte. 1882-ben fejezte be tanulmányait Egerben, a tanítói oklevél megszerzése után a Dunántúlon tanított (Karád, Devecser, Sárvár). 1885-től újságíró Győrben, Szegeden, Budapesten.
1897-ben Egerbe költözik, itt írja leghíresebb regényeit ( Egri csillagok, A láthatatlan ember, Isten rabjai)
1922-ben halt meg, kívánságára a várban temették el. Sírján egyetlen mondat olvasható: "Csak a teste". Egykori lakóháza ma múzeum.
10 éve halt meg Alekszandr Iszajevics Szolzsenyicin
A Nobel-díjas orosz író 1918. december 11-én, Kiszlovodszkban született és Moszkvában hunyt el, 2008. augusztus 3-án-
Egy kozák eredetű, módos parasztcsalád gyermekeként látta meg a napvilágot. Anyja nevelte, ugyanis apja még a fiú születése előtt baleset áldozat lett. Szolzsenyicin érdekelődési köre rendkívül sokszínűnek bizonyult, így a rosztovi egyetem matematika–fizika szakát és a moszkvai irodalmi főiskolát párhuzamosan végezte el, végül matematika- és csillagászattanár lett.
1941-ben, a világháborúban tüzérként szolgált, és többször is kitüntették. Szabadidejében naplót vezetett és novellákat írt. A katonai elhárítás felfigyelt levelezésére, melyben Sztálint Bandavezérként emlegette, és 1945-ben nyolc év kényszermunkára ítélték.
Moszkva közelében, egy zárt kutatóintézetben akusztikai lehallgató-készülék kifejlesztésével foglalkozott, ahol számos kiváló tudóssal találkozott, így a börtönfolyosó lett az akadémiája. Kazahsztánba kerülve kőművesként dolgozott, a lágerben “írt” műveit pedig emlékezetében rögzítette.
Szabadon bocsátása után még három évet kényszerlakhelyen kellett töltenie,ahol befőttesüvegben ásta el írásait. A sztálini személyi kultusz leleplezése után, 1956-ban rehabilitálták, és ismét tanárként helyezkedett el Rjazanyban.
1959-ben három hét alatt írta meg kisregényét, az Ivan Gyenyiszovics egy napját. A mű 1962-ben, a hruscsovi olvadás idején jelent meg, és ebben a művében a saját élményei alapján mutatta be a lágerek rabjainak életét.
Hruscsov 1964-es bukása után azonban már nem közölték műveit a szovjet sajtóban, valamint egyre élesebben támadták, zaklatták. A pokol tornácán és a Rákosztály című regényeket szamizdatban, illetve Nyugaton adta ki.
1967-ben nyílt levélben fordult az írószövetséghez, amelyben szót emelt a cenzúra eltörlése mellett, és követelte az ellene indított hajsza leállítását. Válaszul az Írószövetség 1969-ben kizárta tagjai közül, Szolzsenyicin pedig tagja lett a szovjet polgárjogi mozgalomnak.
1970-ben neki ítélték az irodalmi Nobel-díjat, de nem ment ki Stockholmba, mert félő volt, hogy nem engedik haza. 1971-ben külföldön jelent meg 1914 augusztusa című történelmi regénye, 1973-ban Párizsban adták ki A GULAG szigetvilág első kötetét (a kéziratot még 1968-ban csempésztette külföldre). Ebben történetíróként és szociografikusként tárja fel a munkatáborok és börtönök rendszerét, az áldozatok szenvedéseit. A műben adatok, emlékezések és interjúk keverednek.
Ennek nyomán otthon sajtókampány indult ellene, letartóztatták, 1974-ben hazaárulás vádjával elítélték, majd kiutasították az országból.
Szolzsenyicin az Egyesült Államokba költözött, ahol a vermonti Cavendish-ben telepedett le, és kiadta a GULAG 2. és 3. kötetét. Az emigrációban egyre inkább erkölcsprédikátori, ideológusi és modernizmusellenes filozófusi alapállást vett fel.
Konzervatív elvei alapján elutasította a demokrácia és liberalizmus nyugati értékeit, Oroszország számára egy tekintélyuralmi, nemzeti, keresztény rendszert tekintett optimálisnak.
Az 1980-as évek közepétől, a gorbacsovi glasznosztynak köszönhetően művei ismét megjelenhettek hazájában. 1990-ben visszakapta állampolgárságát, 1994-ben hazatért, és az Orosz Tudományos Akadémia tagja lett, de hatása már jóval kisebb volt, mint korábban.
Hosszas betegeskedés után, 2008. augusztus 3-án halt meg Moszkvában. Legjobb műveiben krónikás és vádló, történész és riporter, a megkínzottak és meggyilkoltak képviselője, az évtizedeken át titkolt bűnök leleplezője volt.