Ízelítő legújabb könyveinkből

 

Kortárs irodalom

Bödőcs Tibor: Addig se iszik

Addig se iszik"Mikor a szerzőt megismertem, még nagyképűen vallotta: "Hárman nem írunk: Szókratész, Jézus és én." Aztán megtört, és írni kezdett, paródiákat, persze - és megállt a kanál a levesben, de úgy, hogy a fal adta másikat. Úgy vágytunk erre a hangra ebben a karót nyelt, szürke, humordeficites honi literatúrában, mint egy falat kenyérre. Bödőcs írásaiban a páratlan irodalmi műveltség találkozik az igazi humorral Karinthy boncasztalán. Apját kérdezték, mit szól, hogy fia már ír is. "Addig se iszik" - válaszolta a bölcs öreg, és igaza volt: Tibor írás közben sose iszik. (Hmm...) Mert ilyen az irodalom: nevel, tanít, szórakoztat - és amíg írunk vagy olvasunk, addig se iszunk. Tisztelet a kivételnek. Fogadják tehát szeretettel az irodalmi paródia Lemmyjét, a magyar humor Billy, a Kölyökjét, a búcsúszentlászlói Rabelais-t. "Tessék mosolyogni!" "

Cserna-Szabó András

Lorenzo Marone: A boldogság megkísértése

A boldogság megkísértéseCesare Annunziatáról mellébeszélés nélkül elmondhatjuk, hogy öreg és cinikus, kibírhatatlan ember. Hetvenhét éves, öt éve özvegy, két gyermek apja: a fia galériatulajdonos és homoszexuális, a lánya ügyvéd és neurotikus. Őmaga sokféle munkát kipróbált, de főként könyvelőként dolgozott, amit gyűlölt is kellőképpen. Nápoly Vomero negyedében él, ahol „a levegő elég tiszta, és nyáron is friss”.

Cesare úgy döntött, fütyül másokra és a sok álomra, amely előtt becsukta az ajtót. Nem fecsérel sok időt arra, hogy mérleget vonjon az életéről. Napjai nyugodtan telhetnének: olykor egy-egy pohárka bor Marinóval, a második emeleti neurotikus kis öreggel, olykor egy kis nem kívánatos csevegés Eleonorával, a házbéli macskás nővel, olykor a testi szenvedély fellángolásai Rossana, az érett korú ápolónő karjaiban. Ám egy nap a társasházba érkezik a fiatal és rejtélyes Emma a férjével, egy gyanús egyénnel, aki nagyon más, mint a felesége. Cesare azonnal megérti, hogy a párral valami nincs rendjén, és persze, hogy nem akarna beleavatkozni mások életébe, hacsak nem az Emma szomorú szemében bujkáló néma segélykérés miatt...

Fiatal felnőtteknek (14+)

Stephanie Perkins: Anna és a francia csók

Anna és a francia csókAnna nagy várakozással tekint végzős évének kezdete elé atlantai középiskolájában, ahol van egy remek munkája, egy hűséges legjobb barátnője, és egy alakulófélben levő, ígéretesnek tűnő kapcsolata. Így aztán eléggé elkeseredik amiatt, hogy Párizsba kell költöznie egy bentlakásos iskolába - egészen addig, amíg ott nem találkozik Étienne St. Clairrel, aki okos, sármos, gyönyörű, szóval tökéletes... lenne, ha nem volna foglalt.

De a Fények Városában a vágyak valahogy mindig utat törnek maguknak. Vajon a szerelmes „majdnem”-ek éve a hőn óhajtott francia csókkal ér véget? Stephanie Perkins a romantikus feszültséget mindvégig sistergőn, a vonzalmat pedig magas hőfokon tartja debütáló regényében, amely garantáltan megbizserget minket a fejünk búbjától a lábujjainkig és megolvasztja a szívünket.

On Sai: Esővágy

EsővágyBölcsesség, derű, kínzó önvizsgálat, rakoncátlan, pajkos humor, hatalmas vállalás.

On Sai világokat alkot számunkra, hogy megkönnyítse létünket a teremtett világban, és hogy ablakokat nyisson világainkra, ajtókat belső útjainkhoz.

Hol képet kapsz, hol gondolatbonbont, nyugtalanító kérdést;

hol egy üde ötletet, felszabadító élcet.

Tizenhárom történet, tizenhárom feledhetetlen élmény, mely elkísér!

Boldogan nyújtjuk át számodra, Kedves Olvasó.

Csemegézz, érezz, érts!

Fantasy

Bán Mór: A Héttorony ostroma

A Héttorony ostromaA végítélet utáni világ metropolisza, Sztambul fölé hét gigászi torony magasodik. Itt, a fellegek közt él Saraf al Arun szultán, a birodalom ura, s vigyázza a behatolóktól a Yedikule titokzatos tornyait. A szultán hatalma ellen lázadó erők flottája azonban mindent egy lapra feltéve elsöprő támadást intéz a Héttorony oszlopai ellen.

Az ütközet alatt egy Hor-pap által vezetett gálya köt ki a Yedikule függőkertjeinél. De vajon mit keres a gálya fedélzetén három halálraítélt emberi lény: egy gyptomi kalóz, egy kazavadnai boszorkány, s egy nomád asszony? S mi lehet az a cél, ami miatt a csuklyás idegen útnak ereszti őket a torony labirintusában, ahol a biztosnak tűnő halál vár rájuk?

Alma Katsu: A szakadék

A szakadékA világegyetemben működő valamennyi erő közül a szerelemé a legtitokzatosabb, a leginkább felkavaró és a legtöbb megaláztatással járó energia. Lanore McIlvrae több száz éve menekül Adairtől, mert megrémült a férfi titokzatos képességeitől, és fél indulatos természetétől. Visszaélt a férfi bizalmával, és kőfal mögé zárta őt, hogy megmentse élete nagy szerelmét, Jonathant. Amikor kétszáz év bebörtönzés után Adair kiszabadult, Lanore biztos volt benne, hogy a férfi rátalál, és valódi pokollá változtatja a mindennapjait. Ehhez képest a dolgok egyáltalán nem úgy alakultak, ahogy elképzelte.

Négy évvel később Lanore megtalálja Adairt a titokzatos szigeten lévő otthonában, ahol a maga választotta elszigeteltségben él. Szívességet kér a férfitól: azt akarja, hogy Adair küldje el őt az alvilágba, hogy kikönyöröghesse az alvilág királynőjétől Jonathan szabadon engedését. De vajon betartja-e Lanore az Adairnek tett ígéretét, és visszatér hozzá? Vagy az a szándéka, hogy bármi áron Jonathannal élhessen?

Krimi, thriller

John le Carré: A kémek öröksége

A kémek örökségePeter Guillam, az angol titkosszolgálat egykori embere, George Smiley hű tanítványa a családi birtokon tengeti öreg napjait Bretagne déli partjainál. Ám egy napon levelet kap, melyben a Szolgálat Londonba rendeli. Hamar világossá válik számára, hogy annyi hosszú év után a hidegháborús múltja még mindig kísérti őt. A dicsőséges londoni hírszerzők ‒ Alec Leamas, Jim Prideaux, George Smiley és maga Peter Guillam ‒ egykori titkos műveleteiről most egy olyan generáció készül ítéletet mondani, amely nem élte át a hidegháborút, és nem tűri a mentegetőzést.

A kémek örökségében múlt és jelen feszül egymásnak. Semmi sem fekete vagy fehér, de minden ugyanolyan bravúros és izgalmas, mint a két korábbi regény ‒ A kém, aki bejött a hidegről és a Suszter, szabó, baka, kém ‒, amelyekre visszatekint. A feszültséggel, humorral és morális kétséggel teli műben le Carré és narrátora, Peter Guillam az angol titkos világ legendás hőseinek állít örök emléket.

Michael Hjorth & Hans Rosenfeldt: Méltatlanok

MéltatlanokEgy vidéki iskolában holtan találnak egy valóságshow-sztárt: egy székhez kötözték, a homlokán egy különös fegyvertől származó lőtt seb, a hátára pedig egy hatvankérdéses tesztet tartalmazó lapot tűztek. A rossz válaszok száma arról tanúskodik, hogy a fiú megbukott élete legfontosabb vizsgáján... Mivel egy héttel korábban egy másik celeb is hasonló sorsra jutott, a helyi rendőrség bevonja az ügybe a királyi gyilkossági nyomozóhatóságot. Sebastian Bergman kriminálpszichológus rájön, hogy a tettes áldozatai műveletlenségét kívánja pellengérre állítani. Kutatásba kezd, és igen hamar érdekes nyomokra bukkan. Szándékosan hagyott nyomokra. Sebastian pontosan tudja, hogy aki egy hét alatt két embert öl meg, az nem elégszik meg ennyivel, ezért merész lépésre szánja el magát. A nemzetközileg ismert szerzőpáros legújabb történetében Sebastian Bergman olyan gátlástalan és agyafúrt gyilkossal találja szemben magát, aki az egész nyomozócsapat tudását próbára teszi.

Ismeretterjesztő irodalom

Sarah Bartlett: 100 szimbólum az univerzum titkairól

100 szimbólum az univerzum titkairólAz ember a civilizáció hajnala óta szeretné megérteni és irányítani a világegyetemet. A sámánok tizenhétezer éves barlangrajzaitól az ókori egyiptomi Ízisz-misztériumokon át a különleges viking rúnafeliratokig az a vágy sarkallta, hajtotta és csábította az embereket, hogy megszelídítsék a láthatatlan, varázslatos erőket.

A történelem során fáraók, államférfiak, királyok és királynők kérték ki koruk orákulumainak véleményét és támogatták a legjelentősebb mágusokat. Obszidiántükör tárta fel Anglia királynője, I. Erzsébet számára népe jövőjét, Nostradamus pedig spirituális ihletésű próféciákat adott át Medici Katalinnak a párizsi Louvre-ban. Az ilyen események megértésének kulcsa szimbólumok, feliratok, emlékművek és szakrális tárgyak formájában maradt fent.

A 100 szimbólum az univerzum titkairól kronológiailag rendezett, gyönyörűen illusztrált útmutató, amely száz gondosan összeválogatott misztikus tárgy, jelkép és motívum eredetéről, jelentéséről és céljáról ad áttekintést.

J. M. Gottman, Nan Silver: A jól működő házasság 7 alapelve

A jól működő házasság 7 alapelveJohn M. Gottman a világ egyik legismertebb pszichológusa és a párkapcsolatok területének vezető szakértője az Egyesült Államokban. Több évtizede végez utánkövetéses kutatásokat párok százainak bevonásával, aminek köszönhetően ma már elegendő 15 percig figyelnie egy pár kommunikációját, és 91%-os pontossággal meg tudja mondani, hogy kapcsolatuk tartós és elégedett lesz-e, vagy pedig elválnak egymástól. Ez a magas találati arány nem Gottman intuícióján alapszik, hanem azon a roppant mennyiségű adaton, amelyet a szakember az elmúlt évtizedek során gyűjtött és elemzett.

Gottman azonban nem azt tartja a legfontosabb tudományos eredményének, hogy nagy biztonsággal be tudja jósolni a válást, hanem hogy hét alapelven nyugvó módszere segítségével a párok jelentős részénél meg is tudja előzni azt. Kutatásainak köszönhetően ugyanis ma már nemcsak azzal vagyunk tisztában, hogy mitől megy tönkre egy párkapcsolat, de azzal is, hogy mitől működik jól, és hogyan tehető jobbá, erősebbé.

A képre kattintva megtekintheti valamennyi új beszerzésünke, elolvashatja tartalmukat, s azt is láthatja, másoknak hogyan tetszett az adott könyv.

Új könyveink