Száz esztendeje született Hegedüs Géza, a legendás irodalomtörténész, író, pedagógus.
Hosszú élete során több, mint száz önálló kötete jelent meg (talán ifjúsági regényei és visszaemlékezései bizonyulnak maradandónak), ezernél több rádióműsort, és szinte megszámlálhatatlan újságcikket, riportot, televíziós felvételt készítettek vele.
Az ismeretterjesztés apostola volt. Színes figura, agyában komplett irodalmi adatárral (bár eredeti végzettsége szerint jogász, történész, filozófus). Emlékezetes televíziós szereplései, az elmaradhatatlan pipával, akkor is az ember fejében maradtak, ha a mondanivalóra nem is emlékezett pontosan. De talán nem is kell: fontosabb, hogy kedvet csinált az egészhez, az irodalommal foglalkozáshoz. Feltételezem, ő maga is élvezte, ez érződik a gesztusain, a lelkesedésén.
Elsősorban nem a szereplésvágy vezette, hanem a tudás átadásának élvezete. Mestere volt ennek: azt mondják, bárkit elszórakoztatott, az ujja köré csavart úgy, hogy közben a legszínesebb előadást rögtönözte – szinte bármiről, akár a legbonyolultabb témákról.
Hegedüs Gézáról is azt tartják, a harmincas évek óta bejáratos volt a mindenkori kultusztárcához; amúgy is, a nagy társalgóval szívesen időzött bárki, élmény volt találkozni vele. De elsősorban rendkívüli szorgalmú tanár volt. Megszállottan, megállás nélkül olvasott, írt és tanított. És emellett a közszereplés, és a kifejezett közéleti funkciók, amelyekről így utólag nem is érteni pontosan, hogyan futották idejéből, erejéből.
Az egyetem után négy évig ügyvédjelöltként működött, majd áttért igazi szerelmére: irodalmi kiadóhoz került állásba. Már 1935-ben megjelent első könyve. ’38-tól a Magyar Rádiónak is dolgozott, szinte haláláig. ’41-től a keleti fronton katona, később munkaszolgálatos, aztán koncentrációs táborba vitték.
A háború után harminc éven keresztül vezette a Színművészeti Főiskola művészetelméleti tanszékét. A tanszékvezetés mellett a főváros kulturális ügyeinek intézője is a koalíciós években. Az ötvenes évek közepén a Magvető Kiadó igazgatója. Támadták, mert nem volt elég következetes a párt irányvonalának megjelenítésében. Dehát: alkatilag képtelen volt rá.
Maradt tehát a rá szabott munka: olvas, ír, tanít. Ebben verhetetlen volt, szóban éppen úgy, mint írásban. Szinte 87 éves korában bekövetkezett haláláig aktívan vitte az ügyet úgy, hogy tudta: amit csinál, legnagyobbrészt a mának szól. Személyes sorsa minden hányattatásának dacára boldog volt ebben a szerepben.
Forrás: Magyar Digitális Nemzeti Archívum