Szüleit alig ismerte, nagyszülei nevelték. Felnőtt fejjel így emlékezett gyermekkorára: “minden írásomat a nagyszüleimmel töltött idők emléke lengi be”. A bogotai egyetem jogi karán “tanult”, illetve inkább olcsó kávéházakban múlatta idejét, olvasott és írt, a száraz paragrafusok helyett szívesebben olvasott verseket és Kafkát. 1950-ben végleg az újságírás és az irodalom mellett döntött.
Az 1962-es Baljós óra című művével hazájában elismerést aratott, de a nemzetközi hírnév még váratott magára, egészen 1967 júniusáig, a Száz év magány megjelenéséig. Első regényét, A söpredéket barátai adatták ki 1954-ben, miközben ő Rómában az olasz filmművészetet tanulmányozta. Márquez bebarangolta Európát, Magyarországot is felkereste, majd egy ideig Párizsban élt, itt született az Ezredes úrnak nincs, aki írjon című regénye.
1956-ban hazatért, feleségül vette gyermekkori szerelmét és két fia született. A család szinte állandóan úton volt: Márquez a kubai Prensa Latina hírügynökség munkatársaként Havannában, később New Yorkban, majd Mexikóban dolgozott, itt készült világhírű regénye, a Száz év magány is.
Márquez egy ideig Spanyolországban, majd a hetvenes évek végétől ismét Mexikóban élt, s egyre aktívabban vett részt a közéletben is. Nyíltan vállalt baloldali nézetei és Fidel Castróval fenntartott barátsága miatt hazájában és az Egyesült Államokban nem volt szívesen látott vendég. 1981-ben megkapta a francia Becsületrendet, ebben az évben jelent meg az Egy előre bejelentett gyilkosság krónikája című kisregénye is.
1982-ben neki ítélték az irodalmi Nobel-díjat, az indoklás szerint “regényeiért és elbeszéléseiért, melyekben fantasztikum és valóság ötvöződik mesterien, és mert e sajátos képzeletvilágú művek révén ábrázolja földje életét és konfliktusait”. Ebben az évben publikálta A guajáva illata című regényét is. Az ezt követő időszakban az írás mellett utazott, tanított és politizált. 1999-ben nyirokcsomórákot diagnosztizáltak nála, azóta kissé visszavonultabban él. Az írással azonban nem hagyott fel: 2002-ben megjelent memoárja Azért élek, hogy elmeséljem az életemet címmel, 2004-ben a Bánatos kurváim emlékezete című regénye, 2010-ben a Nem azért jöttem, hogy beszédet mondjak című kötete. Több művét is (Szerelem a kolera idején, Egy előre bejelentett gyilkosság krónikája, Bánatos kurváim emlékezete, A szerelemről és más démonokról) megfilmesítették.
2014. április 16-án hunyt el Mexikóban.