A magyar irodalom egyik legismertebb és legjelentősebb alakja, költő, tanár, újságíró, a Kisfaludy Társaság igazgatója, a Magyar Tudományos Akadémia tagja és főtitkára 1817. március 2-án, Nagyszalontán látta meg a napvilágot
Szegény református családba született. Szüleinek késői gyermeke volt, akik féltő gonddal nevelték, hiszen av tüdőbaj miatt kilenc testvére közül nyolcat előtte elvesztettek. Ő azonban igazi csodagyerek volt, már tizennégy éves korában segédtanítói állást tudott vállalni, és támogatta idősödő szüleit. Az anyagi javakban nem dúskáló családi háttér ellenére olyan nagy és sokoldalú szellemi műveltségre tett szert, hogy felnőtt korára a latin, a görög, a német, az angol és a francia irodalom remekeit eredetiben olvasta, és jelentős fordítói munkát is végzett. Ő a magyar nyelv egyik legnagyobb ismerője és páratlanul gazdag szókinccsel rendelkezett. Műveiben 60 ezer körüli egyedi szót használt, ezzel messze fölülmúlta költőtársait.
Irodalmi pályafutása 1845-ben Az elveszett alkotmány című szatirikus eposszal indult, de igazán ismertté az 1846-ban készült elbeszélő költeménye, a Toldi tette. Már pályája kezdetén is foglalkozott a közélettel, és politikai tárgyú cikkeket írt. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharcban nemzetőrként vett részt, majd a Szemere Bertalan által vezetett belügyminisztériumban volt fogalmazó. A bukást követően egy ideig bujdosott, ám végül elkerülte a megtorlást, és Nagykőrösre költözött, ahol 1851 és 1860 között tanári állást tudott vállalni.
Az élete teljesen megváltozott, amikor a Kisfaludy Társaság igazgatónak választotta, és Pestre költözött. A kiegyezés idején a magyar irodalmi és a politikai élet kiemelkedő és meghatározó képviselője. Irodalmi munkássága kihatott a talán addig kevésbé ismert történelmi szereplők ismertségére is, hiszen a műveiben megformált alakok közül több neki köszönhetően vált igazán halhatatlanná. Petőfi Sándor kortársa és barátja is volt egyben. Költészetükben nagy különbség, hogy a gyorsan érő és rövid életű Petőfivel szemben az övé lassabban bontakozott ki. Halála is összeköti őket, hiszen a már egyébként is gyengélkedő népi költőfejedelem 1882. október 15-én egy Petőfi-szobor-avatáson fázott meg, és az azt követő tüdőgyulladásban hunyt el 65 éves korában.
Mi Horváth Ferenc, veresegyházi költő ez alkalomra írt versével emlékezünk meg az évfordulóról.
Írhatta volna: Arany János
Töredék
(Az Epilógus egykor kihagyott, most fellelt versszakai)
Az élettel jól megjártam,
kaszinózni sose jártam –
kellett volna:
hátha kedvem tellett volna.
Nem mulattam bárban, pubban,
lenge nőkkel klakkban-frakkban
nem cicáztam:
talán ezt is elhibáztam.
Nem voltam a Moulin Rouge-ban,
sínylődtem csak munka-gúzsban:
verset írtam –
abbahagyni sose bírtam.
Nem ficánkolt ló alattam,
s a galoppon sose raktam
pénzt a lóra –
se tétre, se befutóra.
................................
Nyűttek egyre itt a művek,
rágnak ott lenn majd a nyüvek:
ez a biztos –
a többi meg csuda titkos.
2017. 03. 02. Horváth Ferenc