Ahol a folyami rákok énekelnek

Szerző
Delia Owens

Szubjektív könyvajánló Imre Hildától.

Már a cím megragad, és nem enged. 

Ez egy olyan történet, amit nagyon lehet szeretni. Az írónő olyan mélységében írja meg az elhagyatottságot, kitaszítottságot, hogy felmerül az emberben a kérdés: talán maga is átélte. Kya Észak-Karolina lápvidékén egy viskóban él. Mindenki magára hagyta. Édesanyja elment, mert nem bírta tovább a sorozatos bántalmazást, nagyobb testvérei sem és a hatéves kislány egyszer csak azt veszi észre, hogy magára maradt a jobb napokat látott apjával, akinek mérhetetlen keserűsége gyakran csap át agresszivitásba. Aztán ő is eltűnik. 

A múlt század 50-es, 60-as éveiben kibontakozó történet remek látlelet a demokráciát fennen hirdető, de mélyen át nem élő és alkalmazó Amerikáról. A Lápi lányt, ahogy a környéken nevezik, inkább tartják furcsának, ostobának, szörnyetegnek, mint elhagyott gyermeknek. A kislány emberpróbáló erővel igyekszik fennmaradni a világban, amelyben felnőtt segítője alig akad, ítélkezője viszont annál több. Egy színes bőrű házaspár veszi finoman oltalma alá, de a Kya mindvégig egyedül küzd. Még akkor is, amikor megérkezik életébe a szerelem. Ez a szerelem mutatja meg neki, mennyivel különb, mennyivel több ő, mint oly sokan körülötte. Tate, a fiú, aki világéletében, mint egy őrangyal vigyázott rá, megtanítja olvasni és ezzel egy olyan világot nyit ki számára, ahová eddig még bekukucskálni sem mert. Írni kezd, kutatja a láp élővilágát és képezi magát nap, mint nap. Már sosincs egyedül, hiszen ha emberek nem is, de növények, állatok, legfőképp a sirályok mindig biztonságot nyújtanak neki távol, elszigetelten a várostól. 

Aztán egy gyilkosság felkavar mindent. A helyi közösség felbolydul és a gyanú a Lápi Lányra terelődik, akinek kapcsolata volt az áldozattal. Azonnal útjára indul a tudatlanság az előítélettel karöltve. Olyan mély kötelékben járnak, hogy az izgalmat mesterfokra emelik. 

A könyvet letehetetlen, gördülékeny és lélekemelő stílusa nem véletlenül tette a legtöbbet olvasottak közé. Olyan fejlődésregény, amelyben rájöhetünk arra újra meg újra, hogy a szív, a tudásvágy és a szerelem akkor is utat tör magának, amikor már a reménynek a szikrája is kihuny. 

Imre Hilda