A Magyar Kultúra Napja

 

A Magyar Kultúra NapjaA Magyar Kultúra Napját 28 éve ünnepeljük meg, annak emlékére, hogy – a kézirat tanúsága szerint – Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le a Himnusz kéziratát. Idén Horváth Ferenc versével emlékezünk meg e jeles alkalomról.

 

A magyar kultúra napjára

 

Bizony mondom, a kultúra

nem cukormáz, fércelt ruha,

Kamasz a családban

 

Szinte minden szülő számára ismerős – vagy ismerős lesz – a klasszikusan nehéz időszaknak számító „kamaszkor”, amely hol kisebb, hol nagyobb viharokat kavarva seper át úgy a tizenévesek, mint családjuk életén.

Majsai László pszichopedagógus és családterapeuta előadásában, illetve a vele való beszélgetés közben arra a kérdésre igyekszünk válaszokat keresni, hogy miként lehet ezeket az éveket sikeresen, mindkét fél lehető legnagyobb megelégedésére kezelni.

Szilveszteri köszöntő

 

Kétezer-tizenhatban, az év szilveszterén –

kétezer-tizenhétre les már e költemény.

 

Jusson majd ízes étek, frissítsen hűs ital,

legyünk testben erős és lélekben fiatal.

 

Szívünkbe más ne fusson, csak jóság és öröm,

maradjunk kívül minden embert bántó körön.

 

Ha komoly is az élet, olykor derítse játék:

érezhessük, az élet Istentől nyert ajándék.

 

Jézus születése

 

Bár csak egy mécs pislákolgat,

éppen úgy, mint máskor:

betlehemi istállóban

világol a jászol.

 

Gyönge szénán abban fekszik,

kit megjövendöltek,

s aki, íme, megszületett:

az Isteni Gyermek.

 

Mária, az édesanyja

féltő gonddal nézi:

a jövendőt nem tudhatja,

de valahogy érzi.

 

Az istálló fölött csillag

fénylik örvendezve: